Spirituális tanítások - Szabó Judit honlapja


Kedves Vendégem!


A legutóbbi youtube beszélgetésünk címe: A föld élet célja. Az "Aktuális"-ban szeretnék most ehhez kapcsolódóan egy részletesebb tanítást közzétenni, amely még jobban megvilágítja a célt és a hozzá vezető utat.
Jó elmélkedést és munkálkodást kívánok mindenkinek!



Szeretettel:


Szabó Judit




A földi élet célja


"Mikor a szellem belép a földi létbe, bizonyos beöltözködésen megy keresztül: fluidáris, éteri és sűrü anyagi testet vesz magára. Amint belép abba az anyagtömegbe, amelyen át kapcsolatba lép az élettel, azonnal áthatja azt, és az az anyagtömeg egyszerre élő tengerré válik a szellem körül, mint ahogyan élővé vált a holt mindenség, amikor Isten besugározta azt teremtőerejével.
A szellem tehát áthatja az anyagot és az anyagnak minden molekulája és atomja megtelik az élet vibrációival. Ennek az a következménye, hogy maga az anyag, a benne levő elraktározott és latensül rejlő tulajdonságok révén érezteti a maga nyomását, a benne levő gondolatok és érzések élniakarását a szellemmel, aki ezt az anyagot magára öltötte.
A bűn törvénye az a latens hajlam, amely az anyagban rejlik, és amely azonnal érvényesülni kíván, mihelyt az anyagot az élet áthatotta. Ez a bűn törvénye nagy erőszakkal követeli azt, ami a testnek kellemes.
Az ember pedig, aki szellemileg nem ébredt öntudatra és nem tudja, hogy ő Istenhez tartozik, vakon enged ezeknek a hajlandóságoknak. A test törvénye azt kívánja tőle, hogy dédelgesse a testi énjét, mert azok az alantas érzések és gondolatok, mint hajlamok ránehezednek a szellemre, és kényszeritik, hogy áldozatot hozzon az anyagnak, azaz ezeknek a hajlamoknak. Az ember tehát küzd és fárad, hogy ezt az anyagi testet mértéken túl táplálja, hogy sürgető vágyait kielégíthesse; és ezeket a hajlamokat vakon követve beleveti magát az élvezetek mámorába, amelyeket a földön egészen kifejlett rendszer kínál már mindenféle alakban. Azokban mind megfüröszti a fizikai testet és az éteri testet.
És mi a következmény? Minél jobban kielégíti ezeket a hajlamokat, ezek annál éhesebbek lesznek. Így ezek a hajlamok, a szellem erejéből folyton többet és többet utalnak át a test világába, azaz az alsóbbrendűt szolgálják. Mert a bűn nem egyéb, mint magasabbrendű erőknek alacsonyabbrendű célok szolgálatába való állítása. Tehát az ember, amikor így jár el, azt teszi, hogy magasabb rendeltetésű erőket, amelyek a szellemében rejlenek, alacsonyabbrendű céloknak, az anyagban lévő ellentétes hajlamoknak a szolgálatába utal át.
Ebből nyilvánvaló, hogy ha ezzel az ember nem követ is el olyan bűnöket, amelyeket az emberi büntetőtörvénykönyv paragrafusokba osztályozott, mégis súlyos bűnt követ el a lelke ellen. Vannak köztiszteletben álló emberek, akiknek élete pedig csupa ilyen bűnök sorozata, mivel egész életük abból áll, hogy maguknak minden jót megszereznek, hogy összes alsórendű hajlamaiknak eleget tegyenek, hogy érzékeiket kielégíthessék. Törtetnek az anyagi javak után; címekre, rangokra és befolyásra törekszenek s ezért legázolnak embereket, akiknek talán egyetlen boldogulási lehetőségük az volt, amitől őket félrelökték. És mindezt csak azért, hogy kedves, dédelgetett külső énjüknek, családjuknak, gyermekeiknek és a hozzájuk tartozóknak tekintélyt, befolyást, jólétet, és minden szeszélyüknek kielégülést szerezhessenek. A bűnök egész tömegét követik el egyszerűen azért, mert a latens hajlamok, amelyeket magukra öltöttek, őket ilyen irányú cselekvésekre ösztönzik.
Azonban amikor az ilyen lélek a földi élet síkján végigvándorolva elér a halál kapujához és azon átlép, egyszerre élettelen, tehetetlen senkivé válik, mert azokat az erőket, amelyeket szellemével kapott, élete útján elpazarolta, átutalta azokba az alsóbbrendű rétegekbe, amelyeket a halállal részben levet magáról.
A levetett erőrétegeiben az általa elraktározott gonosz gondolatoknak és érzéseknek tömegei pedig megmaradnak, és mint hajlamok majd máskor és másutt fognak érvényesülni, hozzájárulván a további általános süllyedéshez.
*
Vannak azonban, akik, ha nem is mindjárt életük kezdetén, de amint az élet előrehalad, bizonyos korban egyszerre észretérnek, azaz megnyilatkozik a szellemük és megismerik,hogy ők Istenhez tartoznak. És rájönnek, hogy semmi sem maradhat következmények nélkül. Ezek az első döbbenet után azonnal hozzálátnak alsóbbrendű énjük megfékezéséhez. Mihelyt megértették, hogy az önző életfelfogás folytán a felsőbbrendű énjükből, a szellemükből erők folynak át az alsóbbrendűbe, és ott elvesznek, mint a homokba öntött pohár víz, minden erejüket megfeszítve igyekeznek ezeket az erőket visszatartani. Sőt igyekeznek megtanulni azt, hogy az alsóbbrendű énjükből vonjanak ki erőket, és azokat felsőbbrendű céljaik szolgálatába állítsák. Ezek megtagadják magukat és nem hajlandók többé alsóbbrendű énjüket dédelgetni, annak szenvedélyeit és vágyait kielégíteni.
Megadják a testnek, ami a testté, de nem adják neki azt, ami a szellemé. Úgy bánnak el vele, mint az ügyes lovas a szilaj paripával. A szilaj paripa is száguldana, törne, zúzna, de az ügyes lovas betöri és a ló erejét felhasználja hasznos, gyakorlati munkára. Az ilyen lélek is visszavonja azokat az erőket, amelyek már-már kezdtek alááramlani alsóbbrendű énjébe és hasznos munkára fordítja: szellemének kiszabadítására, jó és nemes tulajdonságainak erősítésére. Ebben a munkában óriási segítséget nyújt neki Isten kegyelme.
Ez a megtért szellem típusa. Egy ilyen szellem hatalmas példát mutat a körülötte levőknek azáltal, hogy erőket von el az ellentéttől és azokat áttisztítva átutalja a magasabbrendű világba.
Vannak szellemek, akik akár a magukkal hozott világosságnál fogva, akár a kegyelemnél fogva, gyermekkoruktól késő vénségükig mindig azon munkálkodnak, hogy ami bennük jó, azt felerősítsék, és érvényre juttassák, ami pedig bennük rossz, azt szóhoz jutni ne engedjék. Ezek még nagyobb mértékben emelnek alsóbbrendű erőket magasabb szférákba, áttisztítván, feljavítván és átszellemiesítvén azokat a saját lelkükön keresztül. Tulajdonképpen ebből áll az anyag átszellemiesítése. Mindenki, aki erején alul végzi el földi feladatát, rosszabb helyzetbe kerül a halál után, mint amilyen helyzetre számít, aki azonban erejéhez mérten jól végzi el, az a kegyelem segítségével jobb helyzetbe kerül, mint amilyent elvárhatna magának. Mert aki alsóbbrendű erőket emelt fel a felsőbbrendű erők világába, az azokat a saját tulajdonaivá tette, és amikor átlép a halál kapuján, azoknak az erőknek környezetében ébred fel, amelyeket legyőzött, amelyeket átszellemiesített.
A földi élet célja tehát röviden az anyag átszellemiesítése. Az anyag átszellemiesítésének módja pedig: az alsóbbrendű erőknek felsőbbrendű erőkké minősítse."



Forrás: Az utolsó óra munkásaihoz - Szellemi Búvárok Pesti Egylete, 1933


Legújabb írásaimról itt tájékozódhat:
Legfrissebb híreim



Könyveim




A HONLAP TARTALMA
Köszöntő A hiteles tanító és tanítás kiválasztása Könyveim
Aktuális 2012 - A globális spirituális átalakulás Programjaim
Spirituális világnézet A medialitás Ajánlás: Braco
A legismertebb ezoterikus irányzatok Az ember testei Válogatás írásaimból
A tanítvány útja A kegyelem A lélek szárnyai
Prófécia