Kedves Vendégem!

A "Mi adja meg a földi élet értékét?" című előadásohoz szeretném ajánlani az alábbi szellemi tanítást.

Szeretettel:

„… senki a maga képességeiből nem adhat a szerepéhez önmagát felülmúló alakítást; mindenki csak annyi jót vagy rosszat adhat, amennyit a maga erejéből és képességeiből elő tud hozni. Igaz, hogy az ember jót csak igen keveset, rosszat ellenben nagyon sokat tud magából előhozni, mert a lélek kész ugyan a jóra és igazra, de a testen keresztül nem képes a megismert jót sem érvényesíteni, mivel más a lélek törvénye, és más a testé.
A testiség törvénye a testet erősíti, hogy a hibás vágytest a testen keresztül elérhető előnyöket megszerezhesse, s dacolhasson az Isten által kiszabott végzettel. Ezért célja, hogy minden eszközt megszerezzen és a maga szolgálatába állíthasson. Ezzel szemben a lélek célja az, hogy a káros és gonosz eszközöket mellőzve megkeresse és munkálja a maga és a mások boldogságát ezen a földön a testi életben. Mivel tehát ez a két cél nagyon eltér egymástól, így az embert ez a két szélsőség kétfelé húzza. A léleknek, ha aktív munkát akar kifejteni, csak egy feladata lehet: adni, adni, mindig csak adni önmagából. Az önzés törvénye ellenben mindent elnyel, mindent megemészt, ami jó és kívánatos, de rögtön fellázad, bosszút áll, mihelyt olyasvalamivel áll szemben, amit a maga hasznára nem értékesíthet. Ebből keletkeznek a nagy gyűlölködések, háborúk, nyomorgatások.
Aki a lelkének a javát akarja keresni, az többnyire áldozatul esik, s test szerint elveszti a csatát, mert az önzés a maga durva eszközeivel legyőzi. De a szellemvilágban feltámad a lélek dicsőségében megsokszorozott erőben és hatalomban.
Mert amit az ember önzőn megtart magának, azt már el is veszítette; míg ellenben amit odaad az igazságért, az eszményi jóért, azt örök értékül vásárolta meg magának.
Ezt, mint szerepet kell az ideiglenes életben végigélnie a léleknek; minden szerepet hűen és becsületesen kell a saját lelki erőivel, tudásával és összes adottságaival betöltenie. Mindenhol, mindenben a jóval és igazzal kell kidolgoznia azokat az ideiglenes létformákat, amelyekben megjelenik. Minden szerepkörbe bele kell magát élnie, minden szerepben igaz érzéseket éreznie, igaz örömöt, igaz bánatot, igaz fájdalmat, igaz szenvedést, igaz mosolyt és igaz könnyeket, mert mindezekért igaz eredményt kell kapnia.
Ez a fontos. Mert amíg a lélek nem képes magából ezeket az igaz érzéseket kitermelni, addig nem is tud magának állandó és maradandó helyet biztosítani az örökéletben.
Így tanulni és tanítani, és ezekért igaz eszközökkel dolgozni: ez a szellem feladata. A szerep mindenütt hozzá van szabva, a fontos csak az, hogy minden szerepet jól éljünk végig, és betöltsük azt az egyéniségünk értékeivel. Mert ha ezeknek a mulandóban nem is tulajdonítunk nagy értéket, de amikor az élet eredményeit elkönyveljük, már nem azok a cselekedetek jönnek számításba, amelyeket a változások világában cselekedtünk. Hanem az, hogy milyen érzéssel, milyen szándékkal, milyen felkészültséggel és milyen lelkesedéssel vittük véghez. Mert a cselekedetek minden eredményükkel — jókkal vagy rosszakkal — már régen megsemmisültek, de az érzés, amely azokat létrehozta, bennünk él, örömöt vagy bánatot, dicsőséget vagy gyalázatot árasztva egyéni énünk körül. Míg valamely hibából magunk meg nem tisztultunk, addig nem tisztíthatjuk meg attól a világot sem, mert míg a más bűnét dorgáljuk, de magunk ugyanazt cselekedjük, addig nem tisztulhat meg a környezetünk, és nem használtunk neki semmit.
Azért jobb csöndesen, kevés beszéddel élni és figyelmesen szemlélődni, hogy mi magunk élhessünk igaz életet. És azután sem ítélkezni, hanem nemes példával inteni a tévedőket.
Ez a javulás és tisztulás iskolája. Ezt a nehéz szerepet kell megtanulnia szegénynek és gazdagnak, bölcsnek és tudatlannak. Ha ezt megtanultuk, akkor már az örökélet hajnala nem hézagos és tökéletlenül szőtt lelki ruhánkra, hanem szép és tiszta mennyei ruhánkra veti fényét.
Ezért kell itt lenni, ezért kell hinni és reménykedni, hogy a mindent betöltő és boldogító szeretet megnövekedhessen bennetek.”

Elszórt kalászok II. – A Névtelen Szellem kisebb tanításai Eszter médium útján – Budapest, 1940.

Legújabb írásaimról itt tájékozódhat: