Kedves Vendégem!

Az ébredő természet szépségei kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy-egy sétánk alkalmával elmerengjünk a megnyilvánult világ mögött meghúzódó Világlélekről.
Az alábbi tanítás egy körsétára hív bennünket, és felnyitja szemümket a láthatatlan Alkotóra.
Kellemes tavaszi elmélkesét kívánok!

„ … jöjjetek velem ki a szabadba a lélek szárnyain, messze, ahol már elhalkul a városi élet gyötrő zűrzavara. Itt, a tiszta természet ölén keressük a Teremtőt; keressük először a ragyogó tavaszban!
Íme, magunkban vagyunk. Szent csend vesz bennünket körül, mint a templom mélyén, ha egyedül megyünk oda imádkozni, amikor senki sincs benn. Szinte szava van a csendnek. Szent a csend a szabad természet ölén, amelybe csak itt-ott zeng bele egy-egy éneklő madár vidám danája. Mosolyogni látszik minden.
A rét színes szőnyegéből, a zsenge fű közül apró fehér, kék és sárga virágok mosolyognak elő. A mezőn érik a vetés. Szépség van mindenütt, amerre a szem ellát, s a szívünk megtelik tiszta örömmel; és valami édes békesség üli meg a lelkünket: az a békesség, amely a tiszta természetből, a Világlélekből árad. …
Vegyünk fel csak egyetlen virágszálat, nézzük meg annak csodás szerkezetét, azt a ragyogó színt, amelyet az ember soha semmiféle tudományával előállítani nem képes, szívjuk be azt az illatot, amelyet soha nem fog tudni vegyileg előállítani. Bámuljuk meg azt a csodás célszerűséget, amellyel be van rendezve és a művészetnek azt a legnagyobb tökéletességét, amelyet, a földön művész utólérni soha nem tudna. És ezek a gyönyörűségek millió- meg milliószámra vannak, csak látó szem kell hozzá, amely meglátja mögöttük az alkotó Művészt, Akit nektek, meg kell találnotok. Minden fűszál egy-egy csoda, és minden virág, minden lepke a művészet legmagasabb tökélyének bizonysága, amelyet az ember soha utól nem ér. …
Nézzétek a tavaszban a madárkát: ki tanította arra a csodás bölcsességre, ahogyan a fészkét megépítette? Ki tanította arra a hűségre, amellyel fiókáit kikölti, heteken keresztül ülvén a fészekben,- sokszor hideg esőben ázva, éles északi szélben fázva? És amikor a tojások kikeltek, virradattól napszállatig percről-percre hordja fiókáinak a táplálékot, és ő maga alig eszik valamit. Eközben napokon, heteken keresztül olyan óriási munkát fejt ki, hogy ha arról a tudósok statisztikát készítenének, és arányba állítanák azzal a munkakifejtéssel, amire a legszorgalmasabb ember képes, az embernek szégyenkeznie kellene, olyan messze elmaradna a kis madár mögött. Ki tanította ekkora szeretetre és önmegtagadásra?! … A kis madárszívben olyan tisztán él a kötelességérzet, ahogyan a megromlott emberi lélekben nem élhet. Ki tanította ezeket magasabb erkölcstanra? Melyik theologiára jártak ezek, hogy ilyen tökéletesen tölti be a törvényt?!
A méhecske talán még nagyobb munkát végez, mint a kis madár; fáradhatatlanul száll virágról-virágra, kicsinységéhez mérten óriási terhet cipelve a kaptárba, hogy a jövendő nemzedék életét biztosítsa. Ki tanította ezeket az apró rovarokat államalkotásra, melyik egyetemen vagy jogakadémián tanították őket a kölcsönös szolidarításra és törvénytiszteletre? Hol tanították harcolni, hogy a betolakodó ellenséggel szemben csodás hősiességgel seregszámra áldozzák fel magukat? Hol tanították őket hatszögletű tökéletes hajlékaik megépítésére, amelyek a tudósok tudományát megcsúfoló matematikai szabatossággal vannak összeállítva?!
Ki tanította a hangyákat, hogy előre tudják a jövőt és berendezkedjenek, hogy a szűkös időkben legyen mit enniük?! A Teremtő keze, akarata, gondolata, terve nyilatkozik meg itt mindenütt. …
Lépjünk egy lépéssel előre az időben; hiszen már itt van az ajtó előtt a nyár. Tekintsetek csak alá innen a dombtetőről a sík mezőre: már érik a gabona! Rövid idő választ el az aratástól. Menjünk oda alá! Az ember azt mondja: búzatábla; ezzel összes ismereteit elmondotta. Pedig minden egyes gabonaszál a csodáknak egész könyvtárát zárja magába. Egy ilyen gabonaszál felnő egy méterre, vagy még nagyobb magasságra, tetején a magvakkal telt kalász, és a vastagsága alig két milliméter. És ez a csodás alkotás megáll hónapokon keresztül, szél lengeti, sokszor lehajol egészen a földig, de olyan rugalmas, hogy újból felemelkedik. Ez eddig nem látszik előttetek csodának, emberek, mert megszoktátok. Csodák és titkok közt éltek, de mert megszoktátok, a legnagyobb csodákkal szemben is vakok és süketek maradtok.
Gondoljátok el most a búzaszárat ezerszeres nagyításban! Hogy egészen emberileg beszéljek: ha például egy úgynevezett ’gazdasági kiállítás’ elé építene az ember szimbólum gyanánt egy búzaszálat és azt két méter vastagra tervezné, akkor ezer méter magasnak kellene lennie. Van-e olyan anyag a világon, amelyből az ember ezt felépítve, az a saját súlya alatt össze nem roskadna és ízzé-porrá nem törne? Pedig még a tetejébe egy aránylag óriási súlyt: a kalászt kellene helyezni, s az egész alkotmányt a szélnek kellene lengetnie jobbra-balra!
Az ember minden tudományával szégyenkezve kénytelen bevallani, hogy még elkezdeni sem lenne képes ahhoz hasonlót, amit a természet alkot. Pedig az a búzaszál nem acélból, hanem csak puha anyagból van alkotva, amelyet egy kis gyermek a két ujja közt összeroppanthat. De ha megnézitek ezt a ti nagyító készüléketekkel, csodálkozva fogjátok látni, hogy ennek a szálnak rostjai a szerint az elv szerint vannak összeépítve, amely elv azonos a legnagyobb teherbírás elvével. Ki számította ezt így ki? Micsoda hallatlan tudás és bölcsesség kellett ennek a megkonstruálásához! A Teremtő keze van mögötte. …
Most erről az új planétáról induljunk el a végtelenségbe! A ti tudósaitok sokat feltártak már a végtelenség titkaiból, de mindenesetre a teljes igazsághoz mérten csaknem semmit.
Ha a képzelet szárnyain velem jöttök, a látható mindenség végtelenségében újra meg újra csak azt fogjátok látni mindenütt, hogy ennél a ti földeteknél ezer-meg ezerszer nagyobb égitestek következnek egymás után, több-kevesebb, kisebb-nagyobb bolygókkal. Mindegyiken élet, az egyiken kezdődő, a másikon fejlődő, a harmadikon már csaknem szellemi élet van; mindegyiken embereknek — ha már ezt a földi szót használjuk — vagy szellemeknek milliói laknak.
E millió és milliárd világtestek mindegyikén külön-külön sokmillió és sokmilliárd egyén születik, él, szeretkezik, dolgozik, küzd, sír, kacag, meghal, és újra kezdi. És a Teremtő mindegyikkel külön-külön, életének minden megmozdulásában vele van. Isten ebben a végtelen mindenségben elhintett végtelen világok mindegyikén élő végtelen sok szellem mindegyikével külön-külön törődik, mindegyiknek életét külön-külön vezeti és kormányozza, sőt nemcsak mindegyik léleknek, de minden fűszálnak, virágnak, állatnak a sorsát is. …
Mindaz a szépség, amelyet ebben a mi szemlénkben láttatok, mindaz a nagyság, mindaz a hatalmasság, mindaz a bölcsesség, mindaz a határtalanság benne él a ti kicsiny szellemetekben, és elősugározni és egyesülni kíván Azzal, aki mindezeket megalkotta.”


Az utolsó óra munkásaihoz II.
Szellemi Búvárok Pesti Egylete – Budapest, 1937

Legújabb írásaimról itt tájékozódhat: