Spirituális tanítások - Szabó Judit honlapja

Braco ENSZ kitüntetése Élő közvetítés Személyes találkozás

Bracoról


Braco nevét ma már sokan ismerik Magyarországon, hiszen háromszor is ellátogatott hozzánk. Ennek ellenére mégis keveset tudunk róla, a tevékenységéről, s legfőképpen arról az energiáról, amit a hozzá fordulóknak közvetít.

Eredetileg Josip Grbavac-nak hívják, Horvátországban él, s a Braco (öcsi, öcskös) nevet feltételezhetően a lényéből áradó gyermeki tisztaság miatt kapta. Közgazdasági egyetemen végzett, majd megszerezte a doktori címet is, de egyetemi évei alatt anyja megismertette egy – a kkor Zágrábban már ismertségre szert tett – természetgyógyásszal, Ivica Prokic-csal. Ez a találkozás megpecsételte sorsát, hiszen nemcsak Ivica legkedvesebb tanítványa lett, hanem doktorátusát félretéve úgy döntött, hogy gyógyító lesz, és embereken fog segíteni. Családjából ez meglehetősen nagy ellenállást váltott ki, de ő kitartott döntése mellett.

A nagy fordulat 29 éves korában következett be életében, amikor tanítója, Ivica szokatlan módon elfogadott egy üdülési meghívást saját maga és néhány tanítványa számára Dél-Afrikába, ahol sajnos belefulladt a tengerbe. Tanítványai visszatértek Horvátországba, s mivel az emberek folyamatosan jöttek Ivica házába gyógyulásért, nekik kellett átvenniük mesterük szellemi hagyatékát. Egy rövid ideig személyes találkozásokra volt szükség a betegek gyógyulásához. Majd egy napon egy asszony kereste fel Bracót, és ezt mondta neki: „Elhoztam a fiam fényképét, mert azt álmodtam, hogy meggyógyítja őt a fényképen keresztül.” – és átnyújtotta a képet. Braco mosolygott, és azt mondta: „Én nem tudok ilyet.” – és kezével visszatolta a képet. Az asszony elment, majd két nap múlva ragyogó arccal tért vissza: „Meggyógyult a fiam!”

Ettől kezdve egyre nagyobb számban áramlottak a betegek Bracóhoz. S ebben a helyzetben csiszolódott ki szinte egyedülálló képessége, amely lehetővé tette, hogy egyszerre sok embernek segíthessen. Az elmúlt 13 évben úgy fogadja a hozzá érkezőket, hogy 50-400 fős csoportokban mennek be hozzá, ahol egy viszonylag rövid bevezető beszéd után bejön Braco, feláll egy kis emelvényre, hogy mindenki láthassa, s fókuszálatlan tekintetét pár percig a csoportra irányítja. Ennyiből áll fizikai síkon a vele való találkozás.

Évente több mint 250.000-ren keresik fel őt, nem beszélve azokról a fényképekről, amit a látogatók magukkal visznek. Ugyanis a segítséghez nem kell feltétlenül személyesen elmenni hozzá – ez különösen a súlyos betegekre vonatkozik – hanem elég elvinni az érintett fényképét, és feltartani, miközben Braco a csoportra néz. Érdekes módon a legcsodálatosabb gyógyulások – tolószékből álltak fel többen egyetlen alkalom után – nem személyes találkozások révén történtek, hanem fényképeken keresztül.

Braco azonban nem gyógyítónak, hanem segítőnek nevezi magát – ha egyáltalán közöl valamit is, hiszen közismert, hogy még soha nem adott interjút, nem szerepelt tévében, rádióban, és nem hirdette magát sehol. Az általa közvetített energia ugyanis nemcsak betegségeken tud segíteni, hanem az élet számos más területén is: családi problémákon, nagyon nehéz anyagi helyzeten, mély bánat feloldásán vagy akár életfeladatunk megtalálásában is.

Személyét tekintve Braco szerény, visszahúzódó, nem mond magáról semmit. Nem nevezi magát sem gyógyítónak, sem gurunak, sem egyéb másnak. Nem tartozik egyetlen valláshoz sem, nem tanít és nem hirdet semmit, a róla szóló DVD-n csupán annyit mond az embereknek: legyenek jobbá, mindennap tegyenek valami jót, osszák meg örömüket másokkal.

Tevékenységéért nem kér és nem is fogad el sem pénzt, sem semmilyen adományt. Bevételeit a róla szóló könyvek és DVD-k forgalmából nyeri. Ez utóbbiaknak van egy különleges hatásuk: Braco fényképét, videoját nézve is kapcsolatba lehet kerülni az általa közvetített segítéséggel. Természetesen ez akkor a leghatásosabb, ha valaki már személyesen is volt nála, de e nélkül is hat. Aki már találkozott vele, a képét nézve ismét abba az igen kellemes lelki és tudati állapotba kerülhet – vagy legalábbis ehhez nagyon közelibe – amit a személyes találkozón megtapasztalt.

A Bracóval való találkozás előtti percekben elmondják a látogatóknak, hogy mi mindent tapasztalhatnak meg a szemkontaktus során. Mert a segítséget hozó energia sok emberből ott a helyszínen erős érzelmeket, különleges belső állapotokat vált ki. A megérintettségtől a legtöbben könnyezni kezdenek, van aki melegséget érez, van aki úgy érzi, hatalmasra nyílik meg a szíve, van, aki imbolyog, és van, aki csak homályosan látja Bracót, annyira más tudatállapotba kerül rövid idő alatt. Ezeket a hatásokat egyáltalán nem szokták kellemetlennek érezni az érintettek, s pár perc alatt el is múlnak. Legalább ilyen gyakori az, hogy az emberek testileg-lelkileg maximálisan feltöltődve jönnek ki a találkozóról.

És vannak természetesen nagyon sokan, akik semmit nem éreznek a találkozás pillanataiban. Ez is teljesen rendjén van, s egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem történt semmi. A segítség rendkívül egyénre szabottan érkezik. Csodák ritkábban történnek, de igenis előfordul, hogy valakinek már másnap reggelre megoldódik a nagy problémája. Az esetek többségében azonban idővel rendeződik az ember élete. Mintha egy áldó, finom kéz egyengetné az ember sorsát, életét, így fokozatosan lágyan oldódnak meg a gondok. Súlyosabb problémához hosszabb idő kell. A tapasztalat azt mutatja, hogy a segítség eljut a probléma gyökeréhez is – valószínűleg ez egyéni beállítottság kérdése – és ott kezdi el az átalakítást, aminek a hatása idővel fog érzékelhetővé válni a fizikai síkon. Minél régebbi és súlyosabb a probléma, annál több időt vesz igénybe a javulás – ahogy ezt már más, szokványosabb eljárásoknál is megtapasztalhattuk. És vannak, akik nem is veszik észre a változást az életükben, mert valami nagy, látványos eseményre számítanak, s csak elejtett szavaikból derül ki, hogy végre béke van a családban, elfogadják már az ő szellemi beállítottságát, hogy hirtelen megtalálta álmai otthonát, vagy éppen rá talált a várva várt szerelem. Természetesen nagyon nehéz eldönteni, hogy ilyen „aprónak” tűnő, ám örömteli változások vajon maguktól is bekövetkeztek volna, vagy Braco segített benne. Erre mindenki maga tudja a választ.

Sokan kíváncsiak arra, hogy mi ez az energia, ami Bracón keresztül az emberekhez érkezik, s hogyan hat? Maga Braco erre nem ad választ, csupán annyit mond: ő közvetít. Ehhez még hozzátehetjük azt, hogy nem feltűnően, de mindent megtesz azért, hogy minél többet tudjon segíteni az embereknek. Aki ellátogat hozzá, zágrábi központjába, megtapasztalhatja, hogy minden úgy van kialakítva, hogy az a látogatókat szolgálja.

Drago Plecko, aki 30 éve kutatja tudományosan is a világ nagy gyógyítóinak és mestereinek titkait, szülővárosában, Zágrábban találkozott Bracóval, s lett a róla szóló könyvek szerzője, majd hivatalos szóvivője. Könyvében igen sok oldalról bemutatja a Bracón keresztül érkező energia hatásait, de a végső kérdésre, hogy mi ez és hogyan hat, sem ő, sem más nem adott még választ. Szerencsére ez a hozzá fordulókat egyáltalán nem befolyásolja. Aki megtapasztalta áldásos hatását, legtöbbször újra elmegy. Akinek súlyos problémája van, s az első alkalommal úgy érzi, segít, újból felkeresi őt.

Spirituális beállítottságú emberek gyakran felteszik a kérdést: vajon feloldja a karmát? Braco erre sem válaszol, de sok esetet végignézve az derül ki, hogy nem. A karma, karma, nem veszi el ez az energia sem. Láthattunk igen súlyos betegeket, akiknek a fényképét reménykedve vitte el hozzátartozója, majd az érintett 1-2 hónap múlva meghalt, ahogy azt az orvosok előre meg is mondták. Ezekben az esetekben azonban legtöbbször fájdalom nélkül, sorsában megnyugodva, lelki békével ment el a beteg.

Majd felteszik a következő igen fontos kérdést: Ha meggyógyít valakit, csak a tünetet tünteti el, vagy a (tudati) okot is megoldja? Mivel a gyógyultak közül erre a kérdésre csak azok tudnak választ adni, akik intenzíven foglalkoznak önismerettel, az mondható, hogy: azoknál az egyéneknél, akinek igénye van arra, hogy problémája ne csak a felszínen oldódjon meg, hanem a legmélyebb tudati szinten is, a segítő energia eljut az okhoz, tudatosítja, s így indítja meg a személyiség kisebb fajta átrendeződést, majd ez után jelenik meg a javulás fizikai szinten. Akinek nincs erre tudatosan igénye, ott nem tudjuk, mi történik. A régebb óta hozzá járó, nem spirituális beállítottságú emberek csupán annyit szoktak mondani: Jobb ember lettem, mióta ide járok.

Mivel sajnos olyan világban élünk, amelyben hemzsegnek a csalók és a hiteltelen csodagyógyítók, sokan kétkedve tekintenek Braco tevékenységére. Tömeghipnózisra, manipulációra gyanakodnak. A tömeghipnózisnak megvannak a maga sajátos kísérőtünetei, amelyek teljesen hiányoznak a Bracóval való találkozásokon. Soha, semmilyen szélsőséges magatartást, megnyilvánulást nem lehet tapasztalni, sem a látogatók, sem Braco, sem a szervezők részéről. Még a legmélyebb lelki megérintettséget is csendben, a lehetőségekhez képest „fegyelmezetten” élik meg az emberek. Manipulációról sem beszélhetünk, hiszen Braco nem hirdeti magát, nem kér pénzt, személyes találkozást nem tesz lehetővé senki számára – csak csoportosat – nincsenek rajongói, még a rendkívüli hálálkodást sem fogadja el. Nem beszél senkivel, nem érint meg senkit, és személyesen nem is néz rá senkire, csak magára a csoportra.

De mivel gyanakodók és leleplezésre éhesek mindig is voltak és vannak, a róla szóló könyvben ezt javasolják az őt felkeresni szándékozóknak: „Ha Ön ellenállást, vagy ellenséges érzést észlel magában, ha fél, hogy be fogják csapni, akkor semmiképpen ne menjen el Bracóhoz! Ez nem csupán frázis, hanem a legkomolyabb tanács. Ha ellenállás van Önben, vagy csak egyszerűen nem tud megnyílni, akkor csak ártana Önnek egy ilyen látogatás. Nem kell hinnie benne. Egyáltalán nem. De az ellenállás megakadályozná, hogy megkapja azt, amit Braco adni tud, így értelmetlen lenne ez a látogatás. A választás szabadsága az Öné. Ezt a szabadságot arra használhatja, hogy elutasítja azt, amit intuíciója ellenez, és elfogadja azt, amit intuíciója jónak talál... Éljen e szabadsággal! Amennyiben elmegy Bracóhoz, legyen nyitott! Ez minden. Az, hogy mit él át, életének több tényezőjétől is függ, ezért nem lehet előre megmondani. Talán, az élet nem lenne ennyire izgalmas, ha előrelátható és kiszámítható lenne.”*

S ezt még kiegészíthetjük azzal az ismert ténnyel, hogy egy csoport annál jobban működik, minél nagyobb az összehangoltság a tagok között. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy sokkal többet tud kapni az a csoport, ahol kizárólag olyan emberek vannak jelen, akik nyitott szívvel, elvárások nélkül be tudják fogadni azt, amit Braco közvetít, mint az a csoport, mely tele van olyanokkal, akik nem hisznek abban, hogy valódi segítséget kaphatnak, akik csalónak, hipnotizőrnek vagy jól felkészült manipulálónak tartják Bracót. Ez utóbbi esetben a kétkedők negatív hozzáállása megakadályozza, hogy a csoportban egyébként jelen lévő, nyitott szívvel, befogadóan ott állók megkapják a legjobbat, amit akkor és ott megkaphatnának. Ezért jobb mindenkinek, ha csak az megy el hozzá, aki kitárt szívvel, elvárások nélkül hajlandó megtapasztalni a Bracóval való találkozást.

Braco csak egyet kér a hozzá ellátogatóktól: legyenek nyitottak, tegyék le hétköznapi gondjaikat, félelmeiket, s nyugodt lélekkel fogadják be azt, amit ő közvetít. Minél jobban meg tudnak nyílni, annál hatékonyabban áramlik ez a segítő energia.

S végül, az ismételt látogatásról azt mondja: „Csak akkor gyertek, ha a szívetekből érzitek, hogy jönnötök kell, amikor intuíciótok vagy belső vezetésetek hozzám irányít.”

* Drago Plečko: Misterij zvani Braco II.
Braco honlapja: www.braco.me



A HONLAP TARTALMA
Köszöntő A hiteles tanító és tanítás kiválasztása Könyveim
Aktuális 2012 - A globális spirituális átalakulás Programjaim
Spirituális világnézet A medialitás Ajánlás: Braco
A legismertebb ezoterikus irányzatok Az ember testei Válogatás írásaimból
A tanítvány útja A kegyelem A lélek szárnyai
Prófécia