Spirituális tanítások - Szabó Judit honlapja



A tanfolyamokról általában


Mint a nyitó oldalon említettem, kiscsoportos (4-8 fő) foglalkozásokat tartok, elsősorban a könyveim témáiról. Ezekben az esetekben az elméleti rész mellett meditációkkal (pontosabban: vezetett imaginációkkal) segítjük elő az adott téma jobb megismerését és átélését.
Mivel az összeszedettséget a spirituális munka egyik alapvető tényezőjének tartom, minden tanfolyamra előre kell bejelentkezni, és ajánlott elolvasni a témával kapcsolatos könyvet. Ez utóbbi célja, hogy a foglalkozáson minél több időnk jusson a gyakorlatra és felmerülő kérdések megválaszolására.
Szellemi összekapcsolódás nélkül nem kezdek spirituális tevékenységbe, ezért minden foglalkozás elején és végén van egy bevezető/záró meditáció. Ennek célja, hogy a résztvevők lelkileg is megérkezzenek, felkészüljenek a szellemi munkára, és összehangolódjon a csoport. A csoportfoglalkozásokhoz nélkülözhetetlen a résztvevők szellemi mestereinek jelenléte, ezért a bevezető meditációban meghívjuk őket, és kérjük az ő vezetésüket, támogatásukat egész napra. A tanfolyamokat mindig úgy építem fel, hogy az ott tanultakat mindenki tudja majd egyedül is használni otthon meditációban, vagy éppen a hétköznapi gyakorlatban. Ezzel is azt a célom, hogy a spirituális ismeretek és törvények átjárják mindennapjainkat és a fizikai valóságot.




Tanfolyamaim




Kapcsolat a belső vezetővel


Az egy napos tanfolyam célja, hogy megtanuljunk kommunikálni belső vezetőnkkel, mesterünkkel. A foglalkozás elején felelevenítjük az elméletet: ki a szellemi vezető, milyen spirituális törvények vonatkoznak a vele való kapcsolatra, hogyan kell megfogalmaznunk kérdéseinket, hogyan kell felkészülnünk a vele való találkozásra. Az elméletet ráhangoló meditációk követik, amelyek segítenek felismerni, hogy melyik belső érzékelési csatornánk a legerősebb – hiszen valószínűleg ezen keresztül fogjuk megkapni mesterünk válaszait.
Ezután fokozatosan tanuljuk meg a szellemi vezetővel való találkozást, és azt, hogy hogyan tudjuk érzékelni a legfinomabb megnyilvánulásait is.
A nap hátralévő részében konkrét kérdéseket teszünk fel belső vezetőnknek, és megtanuljuk értékelni a kapott választ. Szó lesz arról is, hogy mi a teendő, ha úgy érezzük nem jött válasz, vagy ha mesterünk helyett az egónk szólalt meg.

A tanfolyam célja, hogy hatékony szellemi módszert nyújtson a belső vezetővel való kapcsolathoz. Mivel ez a kapcsolat csak hosszú távon bontakozik ki, és szilárdul meg, ezért fontos, hogy a foglalkozásokon elsajátított gyakorlatokat a résztvevők rendszeresen végezzék otthon is.


A tanfolyam időpontja:

2012. február 18.


tanfolyam ára: 10.000 Ft





A szív csakrában élni


Az egy napos, előadás jellegű tanfolyam célja, hogy megismerjük a 2012-es spirituális átalakulás és a szív csakra tudati, lelki szintjének összefüggéseit, s meg tudjuk, mit kell tennünk, hogy a szívünk (is) készen álljon a dimenzióváltásra.
A tanfolyam első részében röviden elmondom a globális szellemi átalakulás és a szív csakra kinyílásának szellemi, lelki és testi összefüggéseit. Ezután részletesen bemutatom a szív csakra "világát", azaz azt a dimenziót, azt a tudati síkot, ahol a szív csakrában élő lények léteznek. (Ez természetesen tudati, lelki tartalmakat jelent, azaz: tudatállapotot.)
A tanfolyam záró részében pedig megbeszéljük, hogy milyen lelki terheket kell leoldanunk magunkról, milyen tulajdonságokat kell kifejlesztenünk magunkban, hogy szív csakránk megtisztuljon, s valóban egy magasabb, tisztább és boldogabb szinten működhessen.


A tanfolyam időpontja:

2012. március 3.


tanfolyam ára: 10.000 Ft





Hogyan emeljük rezgéseinket?


A spirituális tanításokban gyakori kifejezés a rezgésszint emelés. Mit is jelent ez, és hogyan lehet megvalósítani a hétköznapi életben? A tanfolyam ezekre a kérdésekre igyekszik választ és támpontokat adni.
A foglalkozás keretében először megtanuljuk, hogyan állapíthatjuk meg „alapállapotunkat”, amihez képest tudunk majd emelkedni. Majd végigtekintjük azokat a leggyakoribb tudati, érzelmi és fizikai okokat, amelyek rezgéseink csökkenéséhez vezetnek - különös tekintettel a 2012-es spirituális átalakulásra.
Ezek után pedig arról lesz szó, hogy mit tehetünk magunkért, hogyan tudjuk rövid- és hosszútávon emelni rezgésszintünket, s ezáltal hogyan kerülünk egyre közelebb az áramláshoz és Isteni Önvalónkhoz.


A tanfolyam időpontja:

2012. tavasz


tanfolyam ára: 10.000 Ft






A csakrák szerepe a spirituális fejlődésben


Ezt a tanfolyamot vezetem a legrégebben, közel tizenöt éve. Azért is szeretem, mert lehetőséget nyújt arra, hogy az élet minden fontos területéről részletesen beszéljünk spirituális szempontból, ezért úgy érzem, megfelelő alapokat tudok adni a résztvevőknek. A csakrákat a nyugati felfogásnak megfelelően mutatom be, szanszkrit kifejezések nélkül, a szellemiség megtartásával.
A tanfolyam 7 részes, havonta egy egész napos foglalkozással. Minden alkalommal csak egy csakráról van szó, ahol ismertetem a csakrához tartozó életterületeket, testi, lelki, szellemi vonatkozásokat, a felmerülő problémákat, és megoldási lehetőségeiket.
Minden csakrához készítettem gyakorló meditációs kazettát, amelyet legalább egy hónapig érdemes hallgatni.

A tanfolyamon többek között az alábbi témákat tárgyaljuk meg:

Gyökér csakra
Kapcsolat a földdel – testünk tudatossága – a munka és az egzisztencia – egészség, betegség – a tudattalan mélységei – az anyagba zárt szellem

Szakrál csakra
A legmélyebb érzések és ösztönök felismerése, megélése, kifejezése – a család, anyaság, gyermek – a párkapcsolat szellemi alapjai – a teremtő energiák kifejezésre, alkotás – a halál és az újjászületés folyamatai – a hatalom és a kiszolgáltatottság - a víz elem

Napfonat csakra
A tűz elem – az asztrális világ – az ego – a hatalmi drámák – az ellentétek harcának klasszikus színtere, mint a fejlődés fontos állomása – az egészséges akarat – a megkülönböztetés fontossága – a tisztánérzés – az érzelmek elfojtásának következményei – a fejlődés lépcsőfokai, amelyek nem megkerülhetőek

Szív csakra
A lelki sérülések gyógyítási lehetőségei – a megbocsátás – a megbékélés – a kegyelem – a szív csakrát bezáró állapotok – út az egység felé – kapcsolat a belső vezetővel

Torok csakra
A levegő elem – kommunikáció önmagunkkal és másokkal – kapcsolat az értelem és az érzelmek között – a belső hallás

Homlok csakra
Az intuíció – az álmok – a belső képek – az illúziók – a fantázia – a belső bölcsesség – a belső látás

Korona csakra
Az egység megteremtése életünkben – a sors és az életfeladatok felismerése – az isteni vezetéssel való együttműködés

A tanfolyam elvégzése nem jelenti azt, hogy mindegyik csakra mindig teljesen nyitott állapotban fog működni. Erre egyetlen lelkiismeretes oktató sem vállalkozhat. Továbbá nem jelenti a belső érzékelések erőszakos nyitogatását sem, hiszen ezek a képességek a szellemi fejlődés "melléktermékei". A tanfolyam abban segít, hogy végighaladva csakráinkon, életünk különböző területein mind mélyebb önismeretre, felismerésekre tegyünk szert, és elvégezzük a lehetséges gyógyításokat, változtatásokat. A megszerzett ismeretek hosszú távon segítik a belső fejlődést.


A tanfolyam időpontja:

2012. szeptember.


tanfolyam ára: 12.000 Ft/alkalom






A tanfolyamokra jelentkezni lehet

a sophia@luna.hu e-mail címen





Előadásaim






2012. február 16. Pápa

A lélek útja a halál után


Helyszín: Angyalbolt, Pápa, Ady sétány 2.
Kezdés: 17.30 h

Információ: e-mail: andrea@angyalbolt.hu




2012. február 29. Veszprém

2012 - A felemelkedés útja - A globális spirituális átalakulás


Helyszín: Városi Művelődési Ház - Veszprém, Dózsa Gy u. 2.
Kezdés: 17.30 h

Információ: Elixír Ezoterikus Könyvesbolt Veszprém, Ady u. 7/b. fsz. 2. Tel.: 06-88/404-094




2012. március 2. Gödöllő

2012 - A globális spirituális átalakulás


Helyszín: Gödöllő Petőfi Sándor Művelődési Központ Szabadság út 6.
Kezdés: 18.00 h

Információ: e-mail: vacicamino@gmail.com




2012. március 7. Vác

2012 - A Föld felemelkedése


Helyszín: Vác Köztársaság 5 ll. em. Ipartestület
Kezdés: 18.00 h

Információ: e-mail: vacicamino@gmail.com




Egyéni konzultáció











A HONLAP TARTALMA
Nyitóoldal A legismertebb ezoterikus irányzatok Könyveim
Köszöntő A tanítvány útja Tanfolyamok, előadások
Honlaptérkép /részletes tartalom/ A hiteles tanító és tanítás kiválasztása Ajánlás
Spirituális világnézet 2012 - A globális spirituális átalakulás Hanganyag
Válogatás írásaimból A kegyelem Aktuális