Kedves Vendégem!

A júliusi youtube beszélgetésem a lelki béke elérésről szól. Ehhez kapcsolódik most az Aktuális témája, amelyben az első tanítás a test oldaláról közelíti meg a témát, a második pedig a lélek szemszögéből.
Jó elmélkedést és békés, örömteli nyarat kívánok!

Szeretettel:

„Hogy a szellemek a jót és a rosszat megismerhessék, a lelkűkből egy bizonyos nedv választódik ki. Nedvnek nevezem ugyan, de ez tulajdonképpen bizonyos erősugárzás, ideiglenes összekapcsoló közeg a test és a lélek észrevevő rétege között. Ez az idegszféra. Az idegszféra az anyag szellemesülésének felfelé lángolása, felfelé törekvése, s egyúttal a léleknek kapcsolata a testtel.
Ez az idegszféra itt a Földön, a ti világotokban már kifejlődött, de egyúttal el is van használva a sok szenvedés és tapasztalás folytán. Bár ki van fejlődve és érzékeny, de még nem tiszta, mivel a lélekben még nincsen kifejlődve a jó és az igaz. A a szellem még nem világította át ennek a korszaknak az embereit. Ezért tengődik ez az idegszféra, illetőleg az idegélet; sem a szellemit nem fogadja be, sem pedig az anyagot nem engedi a maga tiszta és törvényes állapota szerint a maga útján előrefejlődni.
Azért ennek a kornak az emberei idegbetegek, (ti azt mondjátok róluk, hogy „idegesek”), mert már el van fáradva, meg van fertőzve az egész korszellem, amelyben ez az embercsoport mozog, holott már készen kellene lennie a fejlődésével, mire a Föld átalakulása bekövetkezik. Mert ezek a szellemek már az elkövetkezendő nap előestéjét élik, amely reájuk virrad; egyik részük a felfelé haladásra, másik részük pedig a lefelé hullásra előkészítve.
Mert az ember a maga idegvilágával önmagába van bezárva, és ezen az idegvilágon keresztül semmiféle rosszat, semmiféle kellemetlent megemészteni nem hajlandó, a közös terhet hordozni nem akarja. Ami teher, ami kényelmetlen, ami fáradságos és nem csupán és kizárólag neki kedvező eredményekkel kecsegteti, azt hordozni nem akarja, hanem kivonja magát a közösség munkájából és a közösségbe kapcsolódó erőket és a munkakifejtést a köznek nem akarja odaadni. Hanem mindent önmaga akar élvezni, s mindent önmagának akar megtartani. Azért túlzásokba esik, és ha valami örömhöz, élvezethez hozzájut, azt mindig magának akarja elharácsolni: azért ezekkel az örömökkel, ezekkel az élvezetekkel együtt járó szenvedéseket is szükségképpen mind magának kell végigszenvednie.
Ezért az idegszféra kimerül, elrongyolódik; a természet ereje, amelyet testbeöltözésével kap, felmondja a szolgálatot, mert nem képes követni a léleknek ezeket a messzemenő igényeit, amelyek már nem a természetes világban élik ki magukat, hanem átcsapnak az asztrál- és a mentálvilágba, és ott időznek többet, mint amennyit a normális, természetes élet megenged.
A kifáradt és különösen az egyoldalúan kifárasztott idegrendszer tünete az, amit általában idegességnek neveztek, amikor az ember szívesen pihenne, szeretne aludni, de a harmónia meg van zavarva, az idegek túlérzékenyekké lettek és ezek nem engedik a lelket visszahúzódni. Ilyenkor álmatlanság és különböző helyi fájdalmak, idegfájdalmak lépnek fel. Ez annak a jele, hogy az idegekben az idegerő vagy idegnedv ki van használva, fel van égetve.
Az ilyen kihasznált idegnedvet nem lehet külső eszközökkel: evéssel, ivással, vagy egyhangú pihenéssel pótolni. A léleknek ilyen állapotában szüksége van arra, hogy önmagából erőket termeljen ki, hogy önmagában megtalálja a békességet és bizonyos fokú örömöt, hogy a testi élet terheiről való gondoskodást mintegy felfüggessze. Ennek legjobb orvossága az alvás, amit levegővel, napfénnyel, húsnélküli táplálkozással, minden izgalom kerülésével lehet elérni. Szükséges bizonyos fokú testi elfáradás is (nem túlságos nagy fáradtság) és sokszor szükséges a verejtékmirigyeknek munkába szólítása. A természetes gyógyerőket a földön való üléssel és fekvéssel is magába veheti az ember, vagy természetes forrásokban való fürdés által. A földben általában sok gyógyító erő van, ami sok betegségre és különösen ideggyenge emberek betegségére nagyon jó hatású. Homokos, napsütötte helyek — de nem forrók, hanem ahol a meleg jóleső és elviselhető, — valamint az iszap, amely régi vegetáció bomlásából keletkezett -, szintén gyógyító hatású. Azután a természetnek a szemlélése; nagy, nyugodt felületű víznek, az égboltnak, nagy kiterjedésű zöld mezőnek, a messzeségnek a szemlélése. Az idegekre ez mind-mind nagyon jó és megnyugtató hatású; mert az a fő, hogy az idegek megnyugodjanak; mert amikor a lélek megnyugszik, és az idegszféra a lélekkel ismét harmóniába kerül, akkor az együttműködés megtelíti az idegeket erőkkel.
Nem jó továbbá olyan ételekkel és italokkal élni, amelyek az idegszférát izgatják és túlzásokra ingerlik. Nem jó a túlzott táplálkozás, mert az idegeket a túlságosan tápláló ételek túlzott élvezése is megrontja. Tehát sem a földi jókból való túlságos részesedés, sem a pihenésnek a túlzása nem használ, hanem árt. Az erős és csípős ételeknek és italoknak még a mértékletes élvezése sem ajánlatos! Szükséges, hogy az ember magának bizonyos böjtnapokat írjon elő — különösen, aki nagyon jól táplálkozik — még akkor is, ha a külső kényszer őt ilyesmire nem szorítja rá. Erre azért van szükség, hogy a szervezet és az idegek a munkájukból időnként magukhoz térhessenek.
Akikben az ínyencség ki van fejlődve és állandóan így élnek, azok éppúgy megbetegedhetnek, mint azok, akik nélkülöznek, mert ezt a túlzást is az idegszféra sínyli meg. Voltak és vannak egész korszakok, amikor az emberek a gyomornak éltek és élnek és vétkeztek vele, mert az idegszférájuk vitte őket a túlzásokba. Mert az ilyen visszaélés és elfajult életmód azt hozza magával, hogy az idegeken keresztül a testnek különböző érzékszervei abban az irányban fejlődnek, hogy az ilyen ártalmas hajlamok realizálására alkalmas tényezőkké váljanak. Ezek azután megint olyan irányba kergetik a lelket, amely ellen való küzdelemre az nem rendezkedett be, mert csak az idők folyamán hatalmasodott el az idegszférában az élvezetékkel való megismerkedés által az a vágy, hogy mindig többet, mindig jobban élvezhessen. Bár sokan azt gondolják, hogy a gyomrukon keresztül nem vétkeznek, én azonban azt mondom, hogy nagyon sok bűnnek és betegségnek az ínyencségen keresztül lehet megtalálni a gyökerét. Túlfűtött élvezet, túlfűtött idegszféra túlzásokra ragadja az embert, és viszi magával azokba az ismeretlen rengetegekbe, amelyekben az ember még nem tudja magát tájékozni sem az eszével, sem a szívével. Gyönyöröket keres és sejt az idegszférán keresztül az emberi lélek ott, ahol a halál van, és a legnagyobb gyötrelmek várakoznak reá.
Az elfajult idegszférán keresztül a villamosított erők termelik ki azokat a betegségeket, s azok a megromlott erők elfajulásával fellépnek, és materializálódnak. Tehát ezek a betegségek is az idegszféra produktumai, amelyek a vérben és a test nedveiben találják meg a maguk megjelenési lehetőségét.
Az evés, ivás, alvás ösztöne megkívánja az ember teste számára mindazt, amire annak szüksége van; de vigyáznia kell az embernek, hogy túlzásokba ne menjen, mert nem is veszi észre, hogy mikor került bele és mikor vétkezett olyan dolgokkal, amelyeket mint bűnöket egyáltalában föl sem ismert. Azért vigyázat mindennel, ami felesleges! A szükségesen túl ne táplálkozzon senki, a szükségesen túl ne adjon magának kényelmet senki, hanem ha saját dolga, elfoglaltsága nincsen, vegye fel a más gondjait és segítsen annak a másiknak hordozni a terhet! Mert amennyit ő a más terhén könnyít, ugyanannyi feloldódik a természetes erők világában az ő számára, mert a lélek gazdagszik vele. És ez nem frázis; mert a lélek a maga akaraterejével magához vonzza mindazokat a hatalmasságokat, amelyek az ember számára a természetben még ezideig megközelíthetetlenek. - Ezek a külső hatások.
Belsőleg pedig, azaz lélek szerint a legelső, ami a lelket megnyugtatja: a hit, az Istennel való megbékélés, az ártalmas kívánságokról való lemondás megnyugvás Isten akaratában, a sorsba való belenyugvás és a tekintetnek a külső világból a saját benső világába való fordítása. Ez az, ami az embert alázatosabbá teszi.
Íme, ennyire össze van fonva a földi világ a lelkivilággal; ennyire összetartozik a test és a lélek, és ennyire egybe van kapcsolva a földi élet és a túlvilági élet. Senki az egyiket meg nem ronthatja anélkül, hogy a másikat is meg ne rontaná és senki a természetes követelések elől meg nem szökhet."



Forrás: Titkos tanítások II. - A Névtelen Szellem kinyilatkoztatásai Eszter médium útján - Szellemi Búvárok Pesti Egylete, 1936


"A jó és békességszerző ember

I.
Előbb legyen meg benned a béke, akkor mások között is békességet szerezhetsz.
A békességszerző ember nagyobb áldás, mint a nagy tudományú.
A szenvedélyektől vezetett ember a jót is rosszra fordítja, és könnyen elhiszi másról a rosszat.
A jó és békességes ember mindent jóra irányít.
Akinek a békesség az otthona, az senkire sem gyanakszik.
Aki viszont elégedetlen és felháborodott, azt mindig valami gyanú nyugtalanítja.
Maga sem nyughatik, mást sem hagy nyugton.
Gyakran mond olyasmit, amit nem kellene mondania, s elmulasztja, amit jó lett volna megtennie.
Azt figyeli, mi kötelessége volna másnak, s a maga dolgát elhanyagolja.
Először magadra fordítsd buzgóságodat, aztán majd joggal buzgólkodhatsz felebarátod körül.
Te értesz ahhoz, hogy saját tetteidet mentegesd, szépítgesd, de mások mentségét hallatlanra veszed.
Méltóbb volna, hogy magadat vádold és testvéredet mentegesd.
Ha azt akarod, hogy mások elfogadjanak, fogadd el te is a többieket.

II.
Nézd csak, milyen messze vagy még az igazi szeretettől és alázatosságtól:
amely senki másra nem néz haraggal, méltatlankodással, csak önmagára.
Nem nagy szó derék és szelíd emberekkel egyetértésben élni:
ez mindenkinek természet szerint kellemes, hiszen ki-ki örömest marad békében,
s akik úgy gondolkodnak, mint ő, azokat jobban szereti.
De nagy kegyelem és nagyon dicséretes, valóban férfira valló tett
békében meglenni goromba, gonosz, fegyelmezetlen emberekkel,
vagy akár olyanokkal, akiknek eszejárása más, mint a miénk.

III.
Vannak, akik magukat békességbe foglalják, és másokkal is békességben élnek.
És vannak olyanok is, akik magukban sem teremtenek békét, másokat sem hagynak békében.
Másoknak is terhére vannak, de leginkább önmaguknak.
Vannak végül olyanok, akik a békességben otthonra találtak,
és azon vannak, hogy másokat is megbékítsenek."



Forrás: Kempis Tamás: Krisztus követése

Legújabb írásaimról itt tájékozódhat: