Kedves Vendégem!

Elérkezett a Mindenszentek és a Halottak napja. Mivel az utóbbi években már ezt a nagyon komoly, elmélyedésre alkalmat adó ünnepet is átjárja a komolytalanság és a tudatlanság szele (halloween), érdemes elgondolkodnunk azon, hogy szellemileg mit is jelent ez az időszak.
Ehhez választottam egy ide illő szellemi tanítást - fogadja szeretettel!

"Amikor a természet minden ékességétől megfosztva nyugalomra tér, az egyház azoknak emlékezetére is kijelölt egy napot, akik itt éltek és ténykedtek közöttetek, eredményeket hagytak hátra a földi világban. Amikor elhangzott számukra a hazahívó szó, a lelküknek le kellett vetkőznie a porruhát, a testet, a pornak vissza kellett térnie a földbe, a léleknek pedig vissza kellett térnie a szellemek világába, abba a láthatatlan világba, ahol a valóság gyökerezik, ahol mindent a maga értéke szerint, a maga színeiben mutat meg az igazság törvénye.
A földön minden a látszatra van építve, s a látszat szerint ítélnek a testben. Az ember test szerint él, test szerint cselekszik, aszerint gondolkozik, vágyait, kívánságait ahhoz szabja, törekvéseit szintén ebbe a célba állítja bele. Azért a legtöbb embert, a legtöbb lelket — bármilyen hosszú ideig készíti is elő a betegség a halálra —váratlanul éri a hazahívó szó, s hagy hátra elvégzendő munkát, és maradnak betöltetlen vágyai, mert szeretett volna még olyan dolgokat elvégezni itt a földön, amik már nem az ő eshetőségeire vannak bízva.
Ez a bizonytalan érzés kíséri a legtöbb szellemet az örökkévalóságba, amikor maga mögött űrt hagy azok lelkében, akik hozzá voltak kapcsolva, vagy akik a szeretetükkel össze voltak fűzve vele. Ez egy ideig fáj, sajog az ittmaradottak lelkében, és jólesik nekik az emlékezés világításánál felidézni az elmúltakat, hogy az ember maga is gondolkozhasson afelett, mit hibázott el, mit tévesztett el, mit kellett volna, és mit nem kellett volna megcselekednie.
Azonban kevesen értik meg ezt abban az időben, amelyben még itt élnek, s amelyben véghez kellene vinniük ezeket a lelki gyakorlatokat. És én most csak azért akarok erről beszélni, hogy titeket is emlékeztesselek arra az időre, amikor nektek is el kell majd szakadnotok azoktól, akiket szerettek, de azoktól is, akikre haragos vagy gyűlölködő, vagy félreértésből egészen elhidegülő lelki érzésekkel gondoltok.
Az emberek azon a napon, amelyet az egyház rendelt a halottakról való megemlékezés napjául, tömegesen lepik el a temetőket, tömegesen aratják le az őszi virágokat és díszítik fel velük kedveseik sírját. Vetélkedve egymással, hogy ki tud minél szebb és művésziesebb elrendezést teremteni, hogy az elmúlás és pusztulás helyét is megfertőztesse a lelkében élő versengéssel, egymás túlhaladásával. És hogyan tudná a maga anyagi előnyeit jobban csillogtatni az előtt, akinek talán nincs olyan tehetsége sem anyagilag, sem lelkileg, mint neki, hogy még ott az enyészet világában is a lelkének hibáját, bűnét, tévelygését érvényesíthesse. Én mindig óvtalak titeket, ezektől a túlkapásoktól, és most is ezektől akarlak titeket visszatartani. ...
Az ember elhisz valamit azokból az igazságokból, amelyeket az egyházak tanítanak, anélkül, hogy magát az igazságot keresné és kutatná, mert a hite felületes és tévedésekre van alapozva. Ez a felületes hit kíséri az emberiséget a sírig; a sírnál azonban minden lekopik róla, s elfoszlik, mint az elnyűtt ruha, és a lélek dideregve, fázva, szegényen, mindentől és mindenkitől elhagyatva kénytelen megtenni az örökkévalóságban az első lépéseket. Mert csak nem akarjátok magatok sem komolyan elhinni, hogy azok a kegyeletes ténykedések, amelyeket az emberek bizonyos ceremóniákhoz kötve a szeretteik részére véghez visznek, elkísérik őket az igazság világába, hogy valamit is segítenek rajtuk odaát a láthatatlan világban? Nem, testvéreim; mindez porrá és hamuvá válik, amikor az igazság világossága sugárzik rá a lélekre. És minél díszesebb síremléket építenek az emberek önmaguknak és hozzátartozóiknak, minél több virágot visznek, minél több lámpát gyújtanak az utolsó, úgynevezett végtisztességül embertársaiknak, hozzátartozóiknak, annál ridegebb, annál kietlenebb az ébredése annak a léleknek, ha nem a belső hit, a belső szeretet melegsége kelti életre. Hogyha annak a hitnek világosságával nem rendelkezik, amelyre a léleknek szüksége van, hogy tájékozódjék az első időben, amikor a szellemvilágnak úgyszólván újonnan megszületett lakójává válik. Bármilyen nagy pompát fejtenek is ki az emberek az emlékezés napján, ha egész lángtengerré teszik is a temetőt: egy szikrányi világosságot sem tudnak nyújtani azoknak a lelkeknek, akiknek sorsa a szívükön fekszik, akiken talán a szeretet fonalán segíteni akarnak.
Az emlékezés napja arra van adva, hogy az ember ne hűljön ki azok iránt, akik már elköltöztek. Gondoljon vissza azokra, akik szerették őt, akik dolgoztak érte, akiknek az élete valami jóval, valami igazzal gazdagította a világot. És azért mondtak le, azért szenvedtek, hogy világosabb lábnyomokat hagyjanak vissza a későbbi kornak, hogy ezeken a világosabb lábnyomokon haladva hamarabb közeledhessenek az emberi lélek céljához: az igazság megismeréséhez és a jónak érvényesítéséhez.
Emlékezzetek tehát azokra, akik itt éltek, ténykedtek, és a munkájuk gyümölcsét itt hagyták nektek; emlékezzetek a szüleitekre, a tanítóitokra; emlékezzetek azokra a szellemi jótevőitekre, akik mind a világ, mind a család, mind az egyesek terhét megkönnyítették. Emlékezzetek meg azokról, akik bölcsességükkel világosabbá tették a gondolkodásotokat; akik a munkájukkal, észszerűbb beosztásukkal megkíméltek titeket azoktól a fáradságoktól, amelyeket ti talán már nem is ismertek, mert ti már ennek csak a gyümölcsét élvezitek! De emlékezzetek meg azokról is, akik tévedéseikkel, bűneikkel, hibáikkal gátló akadályként álltak az igazság elé, hogy az ne terjedhessen, hogy a jó ne tudjon eredményt elérni, mert tévedéseik és bűneik folytán úgy hitték, hogy abból nekik hasznuk lesz. Emlékezzetek meg ezekről is, és tanuljatok az életükből, lássátok meg belőlük, hogy az életnek minden törekvése sokszor a porba hull anélkül, hogy minden fáradságnak csak egy szemernyi gyümölcsét is élvezhette volna a tévedő ember. Emlékezzetek ezekről azért, hogy az ilyenek hibájába ne essetek és lássátok meg, hogy azoknak útja hová vezetett!
A tömegek kimennek a temetőbe ezen az egy napon, azonban én nektek azt tanácsolom, hogy ti éppen ezen az egy napon ne menjetek ki! Ti menjetek oda más napokon. Vigyétek ki magatokkal a ti pár szál virágotokat, hogy az emberek szokása szerint a ti külső embereteknek is legyen valami olyan része a kegyeletben, amit láttok, de a szívetekben okvetlenül magatokkal vigyétek oda az imádságot, az emlékezést, amely Isten előtt állva Isten áldását és megszentelő szeretetét kéri arra az emlékezésre, arra a hálára és szeretetre, amelyet Őeléje visztek azokra emlékezve, akiket Isten elszólított az örökkévalóságba.
Ha így emlékeztek elköltözötteitekre, és Isten elé viszitek a ti szereteteteket, ez az imádság és ez a szeretet többet segít azon a bizonytalanságban tévedező lelken, mint hogyha fáradhatatlanok lennétek a virágok hordozásában, és minden vagyonotokat a sírok feldíszítésére áldoznátok, mert ez az emberiség nagy tévelygése, hogy mindent a testnek, és semmit a léleknek. Az emberek mindenből szokást csinálnak és ennek a szokásnak hódolva egyik a másikat túl akarja szárnyalni; jobbnak, igazabbnak akar látszani, mint hogyha a kegyeletnek ő többet tudna áldozni. Pedig mindez csak külsőség, mindez csak por és hamu, amelyet a föld ad a földnek, de semmit sem segít a léleknek.
Nem mondom én, hogy ne keressétek fel azt a helyet, ahol azoknak a porai pihennek, akik elköltöztek, de nem szükséges, hogy ezt azon a napon tegyétek, amikor a tömegek róják le a kegyelet adóját olyan külsőségekkel, amelyek sokszor mint anyagi teher nehezednek a lelkükre. Ti ezt ne cselekedjétek; azért ne cselekedjétek, mert a ti halottaitok élnek, a ti halottaitok nem ott vannak a sírok világában! A ti halottaitok élnek, azok emlékezetének tehát a ti szívetekben kell lennie annál a szeretetnél fogva, amely titeket velük összekötött, és kell is, hogy összekössön a viszontlátásig. Tinektek föl kell emelkednetek abba a világba, ahol ők vannak, abba a láthatatlan világba, ahol ők élnek és tovább ténykednek; ahol továbbfolytatják az útjukat a Földön megkezdett jóban. Tinektek az imádság szárnyain fölemelkedve Isten elé kell vinnetek azt a szeretetet, amelyet a földön mint kicsiny virágot adott Isten a szívetekbe. Hogy kikeljen, és a kicsiny virágmag szárba szökkenjen, leveleket hajtson, virágokat hozzon, amely virágoknak illata betöltse az emlékezéseteket, és abba az élő világba vezessen titeket, ahol minden él. A szeretetnek ezt a virágát, az összetartozás kapcsolatát Isten elé kell vinnetek, hogy Isten megtisztítsa, megáldja, megszentelje azt a viszontlátás pillanatáig, a nagy találkozásnak napjáig, amit az Isten a hívőknek ajándékozott a hitük és szeretetük megérdemelt jutalmazásául.
Ezt az ígéretet adta nektek Isten, és ezt az ígéretet kell mindnyájatoknak a szívetekben hordoznotok. Istenben, Istennél találkozásunk lesz ama nagy napon, amelyet Ő rendelt azért, hogy minden szeretet megáldassák és kitöltessék, minden reménység és minden vágy megvalósuljon. Ez a szeretet az, amely nem hal meg, amely nem foszlik szét, nem semmisül meg, mert Isten megáldotta, megszentelte és még erősebbé, még életképesebbé tette."

Ezoteriák II./16-20.
A Névtelen Szellem bölcsészete Eszter médium útján
Budapest, 1940

Legújabb írásaimról itt tájékozódhat: