Ez a könyv a mesének tűnő valóság világába viszi el az Olvasót, oda, ahol az anyag és a szellem találkozik, és ahonnan a földi élet elindul. Ebbe a világba kerül be csodás módon a vándor, aki azt a bölcsességet keresi, amely megszabadítja az embereket a szenvedéstől. Találkozik mesterével, aki beavatja őt azokba a titkokba, amelyeket hiába keresett a Földön. A mélyreható tanítás után elindul vissza a szenvedő emberiséghez, hogy tudásával fényt és szeretetet vigyen közéjük. Vándorlása során sok, bajba jutott lélekkel találkozik, akiken égi erejével segít. Hosszú útja végén elfárad, s visszavágyik az örök boldogság honába. Mestere azonban rávilágít munkája eredményeire, s felteszi neki a kérdést: Hazatér a mennyei világokba vagy folytatja misszióját az emberek megszabadítására?

Részletek a könyvből:

"Évszázadok jöttek-mentek, az idő szürke porszemei peregtek az örökkévalóság homokórájában, amikor egy lélek emberi ruhát öltött, s eljött közétek. Tudta, hová jön, tudta, hogy a fényt már elültették a szívekbe, de az még nem csírázott ki. Ő is könnyes szemmel járt az álmodók között, s felébredt benne a vágy, hogy a fénycsírát felizzítsa a szívekben. Sokat gondolkodott, meditált, elmélkedett, hogy vajon milyen utat válasszon a lelkekhez. Úgy érezte, bölcsességre volna szüksége, hogy a fényt fellobbantsa az alvókban. Elindult hát, hogy megszerezze ezt a bölcsességet. Sokáig vándorolt hegyeken s rónákon át, mikor egyik nap egy kis hegyi faluban egy elhagyatott ösvényre bukkant.
– Vajon hová vezet ez? – töprengett magában, amikor megszólította őt egy hang:
– Hová mégy?
Megfordult, és egy öreg teherhordó állt előtte, szamarát vezetve.
– Hová vezet ez az ösvény? – kérdezte hirtelen.
– Magasra – hangzott a válasz.
– És mit találok ott? – tudakolózott tovább.
– Az tőled függ. Ha meglátod, ami ott van, akkor megkapod, amit kerestél. Ha nem találsz ott semmit, akkor fordulj vissza! – felelte az öreg, s eltűnt.
Néhány percig gondolkodott, majd elindult. Az ösvény valóban egyre magasabbra vezetett, a levegő fogyott, az út nehezedett, de ő kitartott. Néhány órás emelkedés után az ösvény hirtelen balra fordult és egy hegyi fennsíkra vezetett. Bár ősszel indult el, itt virágzó tavasz volt. A fennsíkon friss tavaszi virágok nyíltak, madarak daloltak, könnyű, virágillatú szél lengedezett és mennyei béke töltött be mindent. Tudta, hogy egy másik világba érkezett, ahol nem a tavasz volt a legmeglepőbb, hanem a csodálatosan fénylő templom, ami a fennsík közepén emelkedett. Nem tudta eldönteni, mely vallás emelhette ezt az egyszerű, ám fenséges épületet. Hófehér falai arany kupolában folytatódtak, s olybá tűnt, hogy a templom csúcsára az égből fényfolyam száll alá. " ...

"– Miért nem lehet ilyet a Földön is létrehozni, hogy felébredjenek az emberek?
– Ne feledd: most is a Földön vagyunk! Ahogy mondtam, ez az én templomom, amit a szívemmel építettem. Te is építhetsz ilyet, és mindenki más is. – felelte.
– Nem értem, hogyan lehet a Földön a mennyország? – kérdezte a vándor. Nem értem, elindultam a faluból, az ösvényen, de hogyan kerültem ide? Úgy tudtam, hogy a menny országa fent van, az égben, mi földi halandók pedig itt lent élünk.
– A test a Földön él, de a lélek élhet a mennyben – hangzott a válasz.
A vándor elkerekedett szemekkel nézett a Mesterre.
– Hogyan?
– A te tested most is a Földön él, de a szellemed az, ami ide hozott téged. Most emelkedett szellemi állapotban vagy, ezért érzékeled ezt a valóságot, ami mindig létezik." ...

"A vándor csendben gondolkodott a látottakon. Megértette, hogy nincsen felesleges áldozat, mert minden jó szónak megvan a maga gyümölcse a lélek világában, amelyre a földi szem nem lát rá. Jól eső érzés járta át, hogy nem fáradt hiába. Megnyugodva sóhajtott fel, és kinyitotta a szemét.
– Most megértetted, hogyan viszi előre a világot minden lélek, aki jót ad a másiknak. Ne tévesszen meg, ha nem látod az eredményt! Sokszor ez csak később, az élet végen jelentkezik, de mindig megérik -magyarázta Mestere.
– Nem tudtam, hogy ez ilyen bonyolult – mondta kissé mentegetőzve a vándor.
– Azok a kis magvak, amiket a jó szándékú ember elültet a másikban, vagy akár a világban, egy idő után kicsíráznak, még akkor is, ha gyengék, és nem tudják elérni a felszínt, azaz nem mutatkoznak meg látható formában, csak a lélek szintjén. Ezek is nagy, átformáló erők, amelyek talán a következő életben fogják meghozni gyümölcsüket – válaszolta a Mester. – Ne szomorkodj hát, minden áldozat előrébb viszi a világot, akár szemmel látható, akár nem! Nagy lelkek nagy áldozatot hoznak, amire felfigyel a világ, a kisebb lelkek viszont nap mint nap ontják áldozatukat, amit a világ nem vesz észre, így nekik könnyebb munkájuk van. "

A könyvek utánvétellel megrendelhetők:

sophia@luna.hu e-mail címen

---