Spirituális tanítások - Szabó Judit honlapja

Médiumi képességek megismerése és kezelése


Sok ember rendelkezik médiumi képességekkel, s tapasztalatom szerint, ha nem tanulják meg kezelni ezeket az adottságokat, az komoly problémákat is okozhat.
Ezzel a kurzussal azoknak szeretnék segíteni, akik érzik vagy megtapasztalták, hogy vannak különleges érzékelési képességeik, s szeretnék ezeket megismerni, jól kezelni, s nem utolsó sorban pedig megfelelően - mások javára fordítani.
A foglalkozássorozat nemcsak azoknak lehet hasznos, akikben már felébredtek ezek az érzékelések, hanem azoknak is, akik szeretnék megtapasztalni saját finomérzékelésüket, és szeretnék megismerni a mediális érzékelés törvényszerűségeit és működési módjait.
Ajánlom még a segítő foglalkozásúaknak is - gyógyítóknak, tanácsadóknak, terapeutáknak -, mert nagyban segítheti a munkájukat.
A kurzus az angol és a brazil médiumi hagyomány alapján épül fel.
A foglalkozássorozat két részből áll. Az első, intenzív félévben ismertetem a témakör legfontosabb alapjait, amikhez saját élmények kapcsolódnak majd. Ez 12 alkalmat foglal magába, havi két foglalkozással.
A második, haladó félévben újabb, elmélyültebb ismereteket adok át, és alkalmunk nyílik még emelkedettebb tapasztalatok megszerzésére. Itt havonta egyszer találkozunk.
Minden alkalom egynapos foglalkozás, 10-17 h-ig és hétvégi napokon:szombaton vagy vasárnap kerül megtartásra, amit az első foglalkozáson közösen pontosítunk.
A kurzus elvégzése után lehetőség van havi egy alkalommal gyakorolni, és a gyakorlatban felmerült kérdéseket megbeszélni.


Részeletes tematika:

I. félév - havonta két alkalom


I. Alapismeretek
A médium fogalma és fajtái
A médiumi tevékenység története a kezdetektől napjainkig
A szellemi világ felépítése
Az ember finomanyagi testei
A médiumi munka alapfeltételei: önismeret és meditáció
Gyakorlat: a médium letisztítása és előkészítése a munkára

II. A túlvilággal való kapcsolat célja és formái
A kapcsolat formái és céljai a különböző kultúrákban
A túlvilág "lakói", azaz kivel lehet kapcsolatba lépni?
A szellemi vezető és a szellemi segítők
A médiumi munka veszélyei és etikai kérdései
Gyakorlatok: A szellemi vezetővel való kapcsolat felépítése és biztos kezelése, a koncentráció fejlesztése

III. A médiumi képességek részletes megismerése 1.
A tisztán érzés, pszichometria, telepátia -személyes tapasztalással
A mentális médium képessége és munkája -személyes tapasztalással

IV. A médiumi képességek részletes megismerése 2.
A tisztán hallás, -szaglás, -ízlelés -személyes tapasztalással

V. A médiumi képességek részletes megismerése 3.
Az aura érzékelés

VI. A médiumi képességek részletes megismerése 4.
A médiumi gyógyítás, diagnosztizálás - személyes tapasztalással

VII. A médiumi képességek részletes megismerése 5.
Tisztán látás 1. - A fizikai és lelki sítkú tisztánlátás

VIII. A médiumi képességek részletes megismerése 6.
Tisztán látás 2. - A spirituális tisztánlátás - Túlvilági üzenetek közvetítése

IX. A médiumi képességek részletes megismerése 7.
A médiumi írás
A szellemek megkülönböztetésének tudománya, mint a médiumi munka alapvető feltétele

X. A médiumi transz 1.
A médiumi transz formái és törvényszerűségei

XI. A médiumi transz 2.
A szenvedő lelkek megsegítése médiumi úton

XII. A médiumi munka szabályai
A fejlett, tanító szellemekkel való találkozás
A médiumi körülések lefolytatása, a médiumi közvetítés törvényszerűségei
A médiumi tanácsadás szabályai



II. félév - havonta egy alkalom


I. Állat- és növénykommunikáció I.
Az állat helye spirituális szempontból a teremtésben
Mi a helyes ember-állat kapcsolat?
Mire jó az állatokkal való kommunikáció? – Milyen helyzetben lehet alkalmazni?
Az állatokkal való mentális kommunikáció alapjai



II. Állat- és növénykommunikáció II.
Mi mindent tudhatunk meg az állatról finomérzékelésünk segítségével?
Tévedési lehetőségek – Mire kell figyelnünk az állattal való „beszélgetés” során?
Az állatkommunikáció teljes menetének megismerése



III. Ismert médiumok munkásságának bemutatása, elemzése
Ennek a foglalkozásnak az a fő célja, hogy el tudjunk igazodni a jelenkori médiumi üzenetek kavalkádjában, és elkerüljük a tévedéseket. A médium és a próféta közötti különbség
A múlt nagy médiumainak élete és tevékenysége: Adelma, Eszter, Pál, Chico Xavier
A jelenkor ismert médiumainak és közlő szellemeinek munkássága: amerikai médiumok, svájci médiumok,angol médiumok
Közismert, jelenkori médiumi üzenetek elemzése spirituális szempontból : Seth, Ré, Kryon, Abraham

IV. Spirituális transzformáció médiumi úton I.
Megismerkedünk a médiumi rendszerállítás alapszabályaival és spirituális hátterével - hiszen a közismert család- és rendszerállítás alapvetően médiumi tevékenység.
Az általam kidolgozott módszer segítségével ráláthatunk testi-, lelki-, és spirituális problémáink valódi okára. E módszer nagy előnye, hogy a tudattalanban lévő problémák egyszerű tudatosításával nagyot léphetünk előre.

IV. Spirituális transzformáció médiumi úton II.
Ezen a foglalkozáson az egyéni problémák lelki-szellemi hátterének felderítésével foglalkozunk, és lehetőség nyílik olyan szellemi kérdések megválaszolására is, mint pl. "A sorsomat élem-e?" "Hol tartok életfeladatom teljesítésében?"

IV. Spirituális transzformáció médiumi úton III.
Ezen a foglalkozáson nagyonbb rendszerek (család, munkaközösség, stb.) problémáinak tudatosításával foglalkozunk, megismerve a rendszerek spirituális működési szabályait. Szó lesz arról is, hogy milyen magasabb erők segítségét lehet kérni a rendszerek súlyos problémáinak oldására.



Jelentkezési feltételek:
A kurzuson csak az vehet részt, aki szellemileg, lelkileg, testileg egészséges, nem áll(t) pszichiátriai kezelés alatt, nem használ(t) tudatmódosító szereket, járatos a meditáció gyakorlatában és törekszik a szellemi fejlődésre, és kész részt venni minden foglalkozáson.
A kurzuson nem vehet részt várandós kismama. A foglalkozásokat online nem lehet látogatni!!
A jelentkezés után mindenkivel személyesen beszélgetek el, és csak ezután döntöm el, hogy jöhet-e a programra.
Alsó korhatár: 30 év.
Fenntartom a jogot, hogy a tanfolyam ideje alatt, ha indokoltnak látom, bármikor eltanácsolhatom bármelyik résztvevőt. Ez esetben terápiás javaslattal fogok élni.

Mivel korlátozott a létszám, hangsúlyozottan kérek minden érdeklődőt, hogy csak abban az esetben jelentkezzen, ha eleget tud tenni a fenti követelményeknek, és vállalja a két félévet.

A tanfolyam ára: 22.000 Ft/alkalom - amit mindig csak az adott napra kell kifizetni



Kezdési időpont: 2023. szeptember 24.


Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 20.


Jelentkezés:
A sophiakukacluna.hu e-mail címen

Vissza a "Tanfolyamok" oldalra