A megváltás szó még az Ókorból származik, ahol azt jelentette, hogy egy rabszolgát valaki megvásárolt, és szabadon engedte. Más szóval: kiváltotta a fogságból. Mint majd később látjuk, ez tartalmilag kiválóan fedi azt, amit a vallás általában ért ezen a szón.

Vallási értelemben a megváltás megszabadulást jelent egy nehéz, szorongatott helyzetből – az eredendő bűnből, a halálból, a kába tudatállapotból. A megváltás néhány vallás szerint önmegváltás, azaz az ember saját maga emelkedik ki a „fogságból”, és jut el az üdvösségbe. Más vallások szerint – mint pl. a kereszténység – erre az ember saját maga nem képes, így egy külső, isteni erő, az isteni kegyelem váltja őt meg. A megváltást a vallások üdvösségnek nevezik. A klasszikus vallások ezt tudatosítják a hívőben, és arra ösztönzik, hogy előkészítse magát a megváltásra.









A keresztény tanítás szerint Isten eredetileg arra teremtette az embert, hogy vele együtt élhessen, ezért adott részt neki a maga isteni életéből. Ezt az isteni adományt kegyelmi életnek, vagy megszentelő kegyelemnek hívják. A kegyelmet Jézus Krisztus érdemei révén kapjuk meg, és a Szentlélek osztja ki nekünk. Kegyelemnek azt a természetfeletti adományt nevezik, amely révén elérhetjük az üdvösséget. Az ember önmaga, kegyelem nélkül nem tudja elérni az örök üdvösséget.

A kapott kegyelemmel azonban együtt is kell működnünk, csak így jutunk el a végső célhoz. Az együttműködés azt jelenti, hogy követnünk kell Isten útmutatásait, mindig jót kell cselekednünk, és lelkiismeretünknek tisztának kell lennie. Az isteni kegyelem elnyeréséért imádkoznunk kell, és a szentségekhez kell járulnunk.

A kereszténység a kegyelemnek két fajtáját ismeri: a megszentelő és a segítő kegyelmet. A megszentelő kegyelem a szent, isteni élet a lelkünkben, amely alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Isten gyermekei és örökösei lehessünk. A kegyelmi élet a legbensőbb módon a szent Istenhez, minden kegyelem forrásához kapcsol minket, és ezáltal megszentel bennünket. Ezért nevezzük a kegyelmi életet megszentelő kegyelemnek is. Ezt a keresztségben kapjuk meg.

A segítő kegyelem Isten természetfeletti segítsége, mely akaratunkat arra ösztökéli, hogy a jót tegyük, és a rosszat kerüljük. A segítő kegyelem azt is jelenti, hogy Isten végtelen szeretetében mindig kész kegyelmével megajándékozni bennünket, amennyiben hajlandóak vagyunk azt elfogadni. Isten növeli bennünk megszentelő kegyelmét, ha mindent Isten iránti szeretetből teszünk, ha másokkal jót cselekszünk, és ha magunkhoz vesszük a szentségeket.

(Forrás: Turgonyi Zoltán: Kereszténység, P Raphael Nießner O.S.B.: A szent bérmálás és a Katekizmus című művei)